Az elhízás és a funkcionális emésztőrendszeri rendellenességek kapcsolata

Absztrakt

Lehetséges, hogy a funkcionális gasztrointesztinális rendellenességek (FGID) és az elhízás sokkal inkább közösek, mint pusztán a népesség magas prevalenciája. Az epidemiológiai adatok azt mutatják, hogy az elhízás krónikus gyomor-bélrendszeri panaszokkal társul, amelyek közül sok átfedi az FGID-ket, mint például az irritábilis bél szindróma vagy a dyspepsia. Ez felveti annak lehetőségét, hogy az elhízás és az FGID-k mechanikusan összekapcsolódhatnak. Ebben a cikkben áttekintjük és összefoglaljuk az elhízást és az FGID-ket összekapcsoló szakirodalmat, kommentáljuk a meglévő adatok klinikai relevanciáját, és javaslatot teszünk a következő lépésekre a jövőbeni kutatások terén ezen a területen.

Az elhízás és a funkcionális emésztőrendszeri rendellenességek közötti összefüggés lehetőségének értékelése

Az elhízást az FGID-kkel összekötő lehetséges mechanizmusok átgondolása előtt először meg kell állapítani, hogy van-e még epidemiológiai kapcsolat e közös állapotok között. Ha kiderül, hogy az elhízás és az FGID-k megbízhatóan követik egymást, ez alátámasztja azt a hipotézist, hogy ezek a feltételek potenciálisan összefüggenek, és további vizsgálatot indokolna annak megértése érdekében, hogy miért kapcsolódhatnak egymáshoz.

Habár jól bebizonyosodott, hogy az elhízás a gastroesophagealis reflux betegséghez (GERD) társul, 6, 11, 2, még mindig kevésbé egyértelmű, hogy az elhízás kockázati tényező-e a gyakori FGID-eknél, beleértve az IBS-t és a dyspepsia-t is. Számos tanulmány mérte az elhízás és a különböző krónikus bélpanaszok közötti összefüggést. 6 - 11 Bizonyos esetekben az elhízás és a specifikus szindrómák közötti kapcsolat erősnek tűnik, míg más esetekben a kapcsolat gyenge. Ez a szakasz azokat a legfontosabb tanulmányokat tekinti át, amelyek az elhízás, az FGID-k és a kapcsolódó GI-tünetek közötti kapcsolatot vizsgálták.

Talley és munkatársai további két populációalapú vizsgálatot végeztek a BMI és a bél tünetei közötti kapcsolat vizsgálatával. 8., 9. Az első vizsgálat validált béltüneti kérdőívet adott egy ausztráliai közösségbeli alanyok véletlenszerű mintájához. 8 Az Olmsted megyei felméréshez hasonlóan ez a tanulmány is pozitív összefüggést tárt fel a megnövekedett BMI és a hasmenés között, de nem sikerült kimutatni a BMI és a puffadás, az alsó hasi fájdalom vagy a székrekedés közötti kapcsolatot. A második tanulmány, amelyet Talley és társai végeztek, egy 26 éves új-zélandiak születési kohorszának felmérése volt. 9 A béltüneti kérdőív rövidített változatának felhasználásával a kutatók szignifikáns kapcsolatot találtak az elhízás és a béltünetek között, beleértve a hasi fájdalmat, az émelygést és a hasmenést. Ez a tanulmány azonban kategóriába sorolta az IBS-t is (Manning kritériumok alapján), és nem talált összefüggést az elhízás és az IBS között. A vizsgálat azonban korlátozott, mivel az összes alany csak 26 éves volt.

Egy másik svéd tanulmányban Aro és munkatársai összefüggést mértek a krónikus GI panaszok, beleértve az IBS-t, és az elhízás között az endoszkópián áteső betegek között. 11 Van Oijen és társai által végzett vizsgálattól eltérően ezeket a betegeket véletlenszerűen választották ki az általános svéd populációból, és felkérték őket, hogy végezzenek endoszkópiát a vizsgálati protokoll részeként. A betegeknek egyébként nem voltak specifikus indikációi az endoszkópiára. Ezért a kohorsz reprezentatívabb volt az általános népesség számára, mint a korábban O Ojen és munkatársai által leírt tanulmányban szereplő csoport. Bár a tanulmányt elsősorban az elhízás és a GERD kapcsolatának mérésére tervezték, az eróziós nyelőcsőgyulladás tüneteivel és endoszkópos leleteivel mérve, a kutatók az epigasztrikus fájdalomról, a hasmenésről és az IBS-ről is adatokat közöltek. A demográfiai jellemzőkhez való igazítás és az endoszkópián nyelőcsőgyulladásban vagy peptikus fekélybetegségben szenvedő alanyok kizárása után a szerzők azt találták, hogy az elhízáshoz csak a hasmenés társult jelentősen. Ez a tanulmány figyelemre méltó a népességalapú megközelítésével és a betegek kizárásával, akiknek objektív bizonyítékai vannak a szerves elülső kóros betegségre.

Asztal 1

Tanulmányok az elhízás és a krónikus gasztrointesztinális tünetek közötti kapcsolat méréséről

Alsó hasi/IBS tünetek Felső hasi/dyspepsia tünetekTanulmány Alsó hasi fájdalom Székrekedés HasmenésIBS Felső hasi fájdalom Puffadás Hányinger

van Oijen MG és mtsai. 6.	-	-	-	Nem tesztelt	-	-	-
Delgado-Aros S és mtsai. 7	-	-	+	Nem tesztelt	+	+	-
Talley NJ és mtsai. 8.	-	-	+	Nem tesztelt	-	-	Nem tesztelt
Talley NJ és mtsai. 9.	+	Nem tesztelt	+	-	+	Nem tesztelt	+
Svedberg P és mtsai. 10 Nontwin-tanulmány	Nem tesztelt	Nem tesztelt	Nem tesztelt	+	Nem tesztelt	Nem tesztelt	Nem tesztelt
Svedberg P és mtsai. 10 Iker tanulmány	Nem tesztelt	Nem tesztelt	Nem tesztelt	-	Nem tesztelt	Nem tesztelt	Nem tesztelt
Aro P és mtsai. 11.	-	Nem tesztelt	+	-	-	Nem tesztelt	Nem tesztelt

A tünetek az alhasi/irritábilis bél szindróma (IBS) vagy a felső hasi/diszpepszia tüneteire vannak csoportosítva. A vizsgálatok során a legkonzisztensebb kapcsolat az elhízás és a hasmenés között van. Az elhízás és az egyéb tünetek közötti kapcsolat nagyon következetlen a vizsgálatok között. Az egyes tanulmányok részleteit a szöveg tárgyalja.

Az elhízás, mint a funkcionális gasztrointesztinális rendellenességek és krónikus gasztrointesztinális tünetek oka

Az elhízás, az FGID-k és a kapcsolódó GI-tünetek közötti kapcsolat elég erős ahhoz, hogy legalább fel lehessen vetni annak lehetőségét, hogy mechanikusan kapcsolódnak egymáshoz. Ezért meg kell vizsgálni, hogy az elhízás hogyan vezethet krónikus GI tünetekhez vagy fordítva.

Az epidemiológiai adatok a legerősebben összekapcsolják az elhízást a hasmenéssel, és ennek a kapcsolatnak számos lehetséges magyarázata van. Aro és munkatársai feltételezik, hogy az elhízott betegek nagyobb valószínűséggel fogyasztanak túlzott mennyiségű rosszul felszívódó cukrot, ami viszont elősegítheti az ozmotikus hasmenést. 11 Különösen a fruktóz kukoricaszirup ma már nagyon elterjedt a nyugati étrendben, különösen az Egyesült Államokban, és az elhízott betegek valószínűleg több fruktózt fogyasztanak, mint a nem elhízott kontrollok. Ez a megállapítás önmagában magyarázhatja az elhízás és a hasmenés kapcsolatának egy részét. A meglévő epidemiológiai vizsgálatok nem ellenőrizték az olyan étrendi változókat, mint például a rosszul felszívódó cukrok bevitele, ami lehetetlenné tette annak megítélését, hogy a megfigyelt összefüggések elnémulhatnak-e vagy teljesen eltűnhetnek-e, ha az elemzéseket a fruktóz-fogyasztáshoz való igazítást követően megismételték.

Számos más javasolt mechanizmus magyarázta a hasmenésen kívüli egyéb GI tünetek egyensúlyhiányát. Különösen a mértéktelen evés az elhízott betegeknél gyakori, és hozzájárulhat a GI tüneteinek növekedéséhez, mivel ezek a betegek gyakran hasi kellemetlenségig esznek. Crowell és munkatársai mind az elhízott, mind a normál testsúlyú nőket megkérdezték étkezési magatartásukról és a GI tüneteinek gyakoriságáról, és pozitív összefüggést találtak a BMI és az étkezés nagysága között az elhízott, mértéktelen étkezési rendellenességben szenvedő betegeknél. 17 Az elhízott betegeknél a zsírból származó kalória-bevitel százalékos aránya is nagyobb volt, mint a normál testsúlyú kontrolloké, ami késleltetett gyomorürülést eredményezhet, ami viszont hasi puffadást, hányingert és hányást okozhat. A szerzők jelentős összefüggést találtak a mértéktelen evés, az elhízás és az IBS tünetei között is.

A GI neuropeptid funkciójának elhízásban bekövetkező változásai szintén nagy érdeklődésre számot tartottak, és ez kihatással lehet az FGID-re. A GI neuropeptidek, például a kolecisztokinin, a leptin, az YY peptid, valamint a glukagonszerű 1 és 2 peptidek bonyolultan részt vesznek a jóllakottság, az étkezési szokások és a GI mozgékonyságának szabályozásában. 30 Feltételezik, hogy a gyomor-bél traktus idegi, hormonális és izomfunkciójának erősen szabályozott kölcsönhatásában még kisebb változások is hozzájárulhatnak az elhízás kialakulásához a mozgékonyság és az étkezési viselkedés megváltoztatásával. Kimutatták, hogy a Ghrelin, a növekedési hormon szekretagóg receptor új endogén természetes liganduma, amely főleg a gyomor fundus nyálkahártyájából szabadul fel, zsírosodást és súlygyarapodást vált ki. 31 A Ghrelin szerkezetileg motilinszerű peptidként van besorolva, amely felerősíti a III. Fázisú gyomorösszehúzódásokat, fokozza a gyomorsavszekréciót és fokozza a gyomorürülést. Megállapították, hogy a ghrelin szérumkoncentrációja növekszik a böjt alatt és közvetlenül az étkezés megkezdése előtt, és ellenkezőleg, étkezés után csökken. 31 Ezen bizonyítékok alapján úgy gondolják, hogy a ghrelin szerepet játszik az éhségben és a jóllakottságban, valamint tágabb értelemben az energia homeosztázis szabályozásában.

Kimutatták, hogy a normál testsúlyú egyéneknél magasabb a ghrelin szint, mint elhízott társaiknál. 32 Cummings és munkatársai, valamint Hansen és munkatársai egyaránt kimutatták, hogy az elhízott egyéneknél a diéta okozta súlycsökkenés után emelkedik a plazma ghrelin szintje. 33, 34 Vannak olyan tanulmányok is, amelyek arra utalnak, hogy a fogyás javítja az FGID tüneteit, amelyeket az alábbiakban mutatunk be. Ezekből az adatokból extrapolálva a fogyás hozzájárulhat az FGID tünetek csökkenéséhez a plazma ghrelin szintjének növekedése révén, ami javítja a gyomor motilitását és ürülését, valamint csökkenti az elhízott egyének kalóriabevitelét az energia homeosztázis javítása érdekében. A mai napig nem publikáltak olyan tanulmányt, amely közvetlenül megvizsgálta volna ezt a hipotézist. Bár két japán tanulmány megállapította, hogy a funkcionális diszpepsziában szenvedő nőknél az éhgyomri ghrelin szintje magasabb, sem az esetek, sem a kontrollok nem voltak elhízottak. 35, 36 További vizsgálatokra van szükség az elhízás és az FGID közötti neurohormonális kapcsolat tisztázására.

A fogyás hatása a funkcionális emésztőrendszeri rendellenességekre és a kapcsolódó tünetekre

Az elhízást az FGID-kkel és a GI tüneteivel összekötő epidemiológiai bizonyítékok nem következetesek, és számos támogató hipotézis létezik. Ennek a kapcsolatnak a kapcsán felmerülő kétségeket azonban elvi vizsgálatokkal lehet rendezni, amelyek bizonyítják, hogy a súlycsökkenés enyhítheti vagy visszafordíthatja az FGID-vel kapcsolatos tüneteket; végül is, ha az elhízás és a GI tünetei közötti kapcsolat ok-okozati összefüggés lenne, és nem csupán összefüggés, akkor azt lehetne várni, hogy a súlyváltozás pozitívan kapcsolódik a GI tünetek jelentéséhez.

A jelenlegi gyakorlat következményei

Bár az elhízás egyértelműen összefügg a GERD-vel, kapcsolata az FGID-ekkel és a kapcsolódó GI-tünetekkel továbbra is csekély. Az elhízás epidemiológiai összefüggésben áll különösen a hasmenéssel, de következetlen összefüggéseket mutat más elülső tünetekkel (pl. Hányinger, puffadás, felső hasi fájdalom) és a hátsó bél tüneteivel (pl. Székrekedés, alsó hasi fájdalom). Sőt, továbbra sem világos, hogy ezek az asszociációk, bármennyire is szűkösek, okozati összefüggéseket jelentenek-e. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a súlycsökkenés mérsékelten javíthatja mind a felső, mind az alsó hasi GI tüneteit, ami lehetséges ok-okozati összefüggésre utal.

Az elhízás számos súlyos betegség fő kockázati tényezője, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket, a hasnyálmirigy-gyulladást és a májbetegségeket. Minden orvosnak, beleértve a gasztroenterológusokat is, agresszívnek kell maradnia az elhízás kezelésében és kezelésében. Bár korai lehet azt állítani, hogy a súlycsökkenés enyhítheti az FGID tüneteit, valószínűtlen, hogy a fogyás súlyosbítja ezeket a tüneteket. Tekintettel a rendelkezésre álló bizonyítékok erősségére, ésszerűnek tűnik elmondani a betegeknek, hogy a súlycsökkenés mérsékelten javíthatja a GERD-t és más tüneteket, különösen a hasmenést, és hogy ez az előny az egyik a sok közül, amelyet a fogyás nyújthat. Bár az elhízást az FGID-vel kapcsolatos tünetekkel összekapcsoló patofiziológia fejlődik, a betegek számára előnyös lehet a magas szintű megértés, miszerint a súlycsökkenés számos rendellenes étkezési magatartást javíthat, pozitívan javíthatja a GI-hormon szintjét, és potenciálisan elősegítheti a GI mozgékonyságának szabályozását. Végül, az orvosoknak mindig óvatosnak kell lenniük az egyébként nem jelzett PPI-használattal szemben, és abba kell hagyniuk a PPI-ket olyan krónikus GI-panaszokkal küzdő betegeknél, akiknek egyébként nem lehetnek előnyösek e gyógyszerek antiszekretor tulajdonságai.

Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők egyedüli véleményét képezik, és nem tekinthetők hivatalosnak vagy a Veteránügyi Minisztérium véleményét tükrözőnek.