Hogyan fejlődött és javult az űrkutatás

Amint a NASA elkezdte az embereket az űrbe küldeni, felmerült a kérdés: Mit ennének egyszer ott? Az űrkutatásnak számos követelménynek meg kellett felelnie. Könnyen hordozhatónak kellett lennie. Táplálóanyag-tartalmúnak és tartalmasnak kellett lennie, mivel az űrhajósok meglehetősen sok kalóriát fognak elkölteni, különösen az űrséták során. És ennek tartania kellett.

A NASA e problémák megoldására kifejlesztett technológiája az évtizedek során fejlődött. Eleinte a korai küldetésekben részt vevő űrhajósoknak, például a Merkúrnak (1958-1963) nem csalogató, félig folyadékokra kellett támaszkodniuk, amelyeket csövekből préseltek ki.

Az étkezési lehetőségek javultak a későbbi Ikrek (1965-1966) és Apollo (1961-1975) küldetések során. Vízhiányos tejet, kávét, grapefruitlevet és még leveseket is csak kevés víz hozzáadásával lehetett enni. A NASA is elkezdte az ételt kocka formává változtatni: a fahéjas pirított kenyérkockák, eperkockák és még szalonnakockák is a kiegyensúlyozott űrreggeli részét képezték, míg az uzsonnák kockacukrot, csokoládét és mogyoróvajat tartalmaztak. (Valójában az első elfogyasztott étel a Holdon egy szalonnakocka volt.) Ezenkívül az Apollo űrhajósok voltak az elsők, akik forró vízhez jutottak, ami megkönnyítette az ételek rehidratálását és javította ízüket.

Egy marhahús csomag zöldségekkel a kanál-tál csomagolásban, amelyet az Apollo 11-es holdraszállási misszióra kell szállítani, 1969 körül.

Bettmann Archívum/Getty Images

Egy másik igazi áttörés a kanál-tál csomagolásnak nevezett találmány volt. A cipzáras műanyag fagyasztótáska és az IV-es táska hibridjéhez hasonlítva a kanál-tál műanyag csomag volt, tele aszalt ételekkel, amelyeket az alján lévő szelepen keresztül rehidratálni lehetett. A forró víz az ehetetlen téglák ételeivé változtatta ételeit, például csirkepörköltet, csirkét, rizst és spagettit húsmártással.

Az Apollo űrhajósok kinyitották a táska tetejét, és kanalakat adtak egy kis nyílásba: ettek anélkül, hogy féltek volna, hogy az ételek elszálltak, mivel az étel nedvessége miatt a kanálhoz tapadt.

Hogy ízlett ez az étel? A Nutrition Today 1969 őszi cikkében egy NASA-tudós arról számolt be, hogy az űrhajósok élvezték az ételt: "A változatosság kielégítő volt, és elegendő volt ahhoz, hogy kielégítse éhségét és fenntartsa teljesítményét." Alig volt csengő jóváhagyás, de a sáv alacsonyabb lehetett, mivel az ízlelőbimbók nagyon eltérően reagálnak a levegőben elfogyasztott ételekre. A légkör csökkenése és a száraz kabin környezete körülbelül 30 százalékkal csökkenti az ízlelőbimbók ízlelő képességét.

Buzz Aldrinnek a maga részéről nagyon pozitív mondanivalója volt missziójának egyik előételéről: garnélarák-koktélról. Később kifejtette: "Egyesével választották ki őket, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy elég aprók lesznek-e ahhoz, hogy kiszoruljanak az ételcsomagból, és finomak voltak!"

Az 1970-es és 80-as évekre az űrhajók kulináris lehetőségei több mint 70 élelmiszert tartalmaztak. Először olyan transzferek, mint a Skylab, nagy belső tereket jelöltek ki étkezőnek.

Manapság az űrhajósokat meghívják a houstoni Johnson Űrközpontba ízléstesztekre és a Space Food Systems Laboratóriumba, ahol segítenek ételeket ajánlani közelgő küldetéseikhez. Egy hónappal a misszió megkezdése előtt az ételt (legfeljebb 3,8 font, csomagolással együtt, űrhajósonként, naponta) csomagolják és elkészítik, és részben vagy teljesen dehidratált cikkek még mindig az étkezések nagy részét alkotják, bár fűszerek és fűszerek (beleértve a sót is) vízben szuszpendálva) könnyen hozzáférhetők. Az ingajáratokat ma már friss élelmiszer szekrényekkel is ellátták, amelyek kenyeret, gyümölcsöt és zöldséget tartalmaznak.

A NASA még az űrkertészettel is kísérletezik, így egy napon az űrhajósok földi segítség nélkül is táplálkozhatnak.