Krónikus vesebetegségek kezelése és kezelése

2015. február 09

A krónikus vesebetegség visszafordíthatatlan, de kezelési és kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy a betegek önállóan kezeljék az állapotot és fenntartsák életminőségüket

Absztrakt

A krónikus vesebetegség hosszú távú állapot, amely általában más állapotokkal, például cukorbetegséggel, magas vérnyomással és szívelégtelenséggel fordul elő. A CKD-s emberek többségét a háziorvos és a közösségi ápolócsoport irányítja, nem pedig a nephrológus. Ez a cikk áttekintést nyújt annak szakaszairól, kezeléséről és kezeléséről.

Idézet: Dring B, Hipkiss V (2015) Krónikus vesebetegségek kezelése és kezelése. Ápolási idők; 111: 7, 16-19.

Szerzői: Belinda Dring a Nottingham University Hospitals Trust ápolónője; Vicki Hipkiss a Bradfordi Oktató Kórházak Alapítvány trösztjének veseápoló szakorvosa.

Ezt a cikket kettős-vak szakértői felülvizsgálatnak vetették alá
Görgessen lefelé a cikk elolvasásához, vagy töltse le itt a nyomtatásbarát PDF-fájlt

Bevezetés

Az angliai 2010-es egészségügyi felmérés szerint a férfiak 6% -ának és a nők 7% -ának volt 3-5 stádiumú krónikus vesebetegsége. Koronként nagy eltéréseket mutatott: a 16-24 éves férfiak és nők kevesebb mint 1% -ának volt 3-5 stádiumú CKD-je, szemben a férfiak 29% -ával és a 75 éves és annál idősebb nők 35% -ával (Roth et al, 2011 ).

A CKD-ben szenvedő betegeknél irreverzibilis vesekárosodás van; mivel a veséknek több funkciója van, ez több egészségügyi problémához vezethet. A CKD-nek számos oka van, beleértve az örökletes betegségeket, például a policisztás vesebetegségeket, a strukturális deformitásokat, a fertőzéseket vagy a hosszú távú állapotokat, mint a cukorbetegség és a magas vérnyomás. A betegeknél szövődmények alakulhatnak ki, például magas vérnyomás, rossz táplálkozási egészségi állapot, alacsony hemoglobinszint és szívbetegségek.

A CKD-s betegek késői kezelése növeli a morbiditást, a mortalitást és az ezzel járó egészségügyi költségeket. A korai felismerés és kezelés javíthatja az eredményt (Renal Association, 2013a).

Vese funkció

A bél felszívja a tápanyagokat a gyomor-bél traktusból a véráramba. Az anyagcseréből származó hulladék visszaválik a véráramba; a vért a vesék szűrik, és ami a szervezet számára nem szükséges (méreganyagok és víz), kiszűrődő vizelet formájában kiszűrődik.

Ha a vesék nem működnek megfelelően, a méreganyagok és a víz visszatartódik a szervezetben. Ha a veseműködés romlik, a toxinszint és a vízvisszatartás egyaránt nő, ami CKD tüneteket okoz (1. háttérmagyarázat). A toxinok és a vízvisszatartás veszélyes szintre emelkedhet, és megfelelő kezelés nélkül halálhoz vezethet.

1. háttérmagyarázat. CKD tünetek

A legtöbb embernek a későbbi szakaszokban nincsenek CKD tünetei. Ezek tartalmazzák:

Fáradtság, energiahiány
Rossz étvágy
Hányinger, hányás, ízváltozások
Gyakrabban kell vizeletet üríteni, különösen éjszaka
Duzzadt láb és/vagy boka
Légszomj
Száraz, viszkető bőr
Koncentrációs nehézség

A vese működésének értékelésének legpraktikusabb módja a glomeruláris szűrési sebesség kiszámítása. A GFR annak mérése, hogy a vese mennyi hulladékfolyadékot szűr le a vérből percenként (ml/perc); normális veseműködés esetén ennek> 90 ml/percnek kell lennie. Mivel nehéz megmérni a GFR-t közvetlenül, a becsült GFR-t (eGFR) a kreatininszintet használó képlet segítségével, az életkor, a nem és az etnikai csoport figyelembevételével számítják ki.

A CKD osztályozása

A CKD szakasz azonosítása segíti az ellátás tervezését. Az Országos Egészségügyi és Gondozási Kiválósági Intézet (2014) javasolja a CKD osztályozását az albumin/kreatinin arány (ACR) alapján, amely méri az vizeletben lévő albumin mennyiségét és figyelembe veszi a vér kreatinin szintjét.

Az EGFR és az ACR azért fontos, mert minél alacsonyabb az eGFR vagy annál magasabb az ACR, annál valószínűbbek a CKD szövődményei. Ezek a szövődmények monitorozást és beavatkozást igényelnek a CKD stádiumától függően. A NICE (2014) és a Nemzeti Vese Alapítvány (2002) diagramokat és eszközöket dolgozott ki az osztályozás elősegítésére, és miután meghatározták a stádiumot, a nyomon követésre és a beavatkozásra vonatkozó útmutatást (1. táblázat, mellékelve).

A CKD kezelése és kezelése

A CKD-ben szenvedő betegek gondozása a vese funkcióit ellátó kezelések kezelését jelenti. A legtöbb beteget háziorvosa kezelheti, de egyeseknek szükségük lehet vizsgálatokra a CKD okának és a reverzibilis tényezők megtalálásához. A Renal Association (2013b) egyértelmű útmutatásokat ad arról, hogy mikor kell a beteget nefrológushoz irányítani.

A CKD korai szakaszában a toxin- és vízkontroll diétás korlátozásokkal kezelhető, amelyet vese-dietetikusnak kell ellenőriznie. A CKD súlyosságától függően az étkezési tanácsok tartalmazhatnak kálium-, foszfát-, kalória- és folyadékbevitelt.

Mivel a vérben lévő túl sok kálium szívműködési zavart okozhat, az első étrendváltozás általában alacsony káliumtartalmú étrend követése. Ez magában foglalja a gyümölcs, a burgonya, a gomba és a csokoládé bevitelének korlátozását, valamint bizonyos ételek másképpen történő főzésének megtanulását; például főzni zöldségeket, mielőtt hozzáadná a receptekhez.

Speciális étrendet kell biztosítani a szakembereknek annak biztosítása érdekében, hogy a betegeket megfelelően értékeljék, és hogy a nyújtott oktatás és irányítás megfelelő legyen számukra.

Alacsony fehérjetartalmú étrendet nem szabad ajánlani, mivel ez hosszú ideig tartva alultápláltsághoz vezethet. A veseközpontoknak figyelemmel kell kísérniük és kezelniük kell a veseműködést, hogy a tünetek a lehető legkisebbek legyenek; amint kezelhetetlenek az étrend és a gyógyszerek alkalmazásával, meg kell kezdeni a páciens választása szerinti vesepótló kezelést.

Ha a betegek későbbi stádiumú CKD-vel rendelkeznek (4. és 5. stádium), szilárd információkat kell kapniuk a kezelési lehetőségekről. Ezek magukban foglalják a dialízist, a transzplantációt és a konzervatív kezelést. Nem minden lehetőség lesz megfelelő minden beteg számára; az alkalmasságot a beteg fizikai és mentális állapota határozza meg.

Dialízis

Az 5. stádiumú CKD-s betegeknek vagy azoknak, akiknek eGFR-értéke 10 alatt van, dialízist kínálnak. A dialízisnek két típusa van: peritonealis dialízis; és a hemodialízis.

Peritonealis dialízis
Ehhez a hasüreget vonalazó hashártyát használják. Dialízis katétert helyezünk a membránba, és egy speciális dialízis folyadékot vezetünk le a katéteren keresztül a hashártyába. A toxinokat, salakanyagokat és a felesleges folyadékot a membrán vérellátásából ozmózis és diffúzió útján húzzák a folyadékba (1. ábra, mellékelve). A folyadékot rendszeresen cserélni kell; a gyakoriság az elvégzett PD típusától függ.

A folyamatos ambuláns peritonealis dialízishez a páciensnek ki kell ürítenie a folyadékot, és pótolnia kell több folyadékkal (cseréljen), ami körülbelül 30 percet vesz igénybe, naponta négyszer (nagyjából hat óránként). A folyadékot a hashártyába engedik, és négy-nyolc órán át ott hagyják. A beteg ebben az időszakban végezhet mindennapi tevékenységeket, például munkát és alvást, de ez bizonyos foglalkozásoknak nem megfelelő. A dialízis ezen formája lehetővé teszi a betegek számára a kezelésük ellenőrzését. A hasba helyezett folyadék térfogata sérvekhez és fertőzéshez (peritonitis) vezethet, amelyeket gyorsan észlelve hatékonyan kezelhetők.

Az automatizált PD megköveteli, hogy a beteg csatlakozzon egy dialízis géphez. Kis mennyiségű folyadék kerül a hasüregbe és eltávolításra kerül a hashártyából, miközben a beteg alszik, így a nap folyamán nincs szükség cserére. Ez olyan embereket vonz, akik kontrollálni akarják kezelésüket, de olyan kötelezettségeik vannak, amelyek azt jelentik, hogy nem tudnak napi négy cserét végrehajtani.

Hemodialízis
Ez a típusú dialízis eltávolítja a méreganyagokat és a salakanyagokat egy hemodialízis gép segítségével. A gép folyamatos vérciklust hoz létre a betegtől, amelyet mesterséges vese (szűrő) segítségével megtisztítanak, majd visszavezetnek a beteghez. Eltávolíthatja a felesleges folyadékot is. A legtöbb beteg hetente háromszor vesz részt dialízis egységben, és négy órás dialízist tartanak; kisebb arányban gyakrabban és/vagy otthon dializál.

Hozzáférés szükséges a vérellátáshoz, és a legtöbb beteg számára ez egy arterio-vénás sipoly. Ez úgy alakul ki, hogy egy artériát összekapcsolnak a kar vénájával, ami kis műveletet igényel. Az artériában lévő vér közvetlenül a vénába kerül, ami megnöveli a vénát, megkönnyítve ezzel a vénás hozzáférést. Ezután az egyes dialízisek kezdetekor fistulatűket lehet behelyezni a fistulába.

A betegek kisebb hányada dialízis segítségével:

Graft - ez hasonló egy sipolyhoz, de mesterséges csövet használnak az artéria és a véna összekapcsolására;
Permcath - egy rugalmas műanyag katéter, amelyet a belső jugularis vénába helyeznek, és a mellkas falán alagútba vezetik.

Átültetés

A veseátültetés nem megfelelő minden olyan beteg számára, aki az 5. stádiumba kerül, főleg a társbetegségben szenvedőknek. A betegek transzplantációt kaphatnak:

Cadaver adomány - valakitől, aki meghalt;
Élő adomány - egy élő embertől, akit a beteg ismer (család/barát), egy névtelen donortól (altruista), vagy egy olyan lánc részeként, amelyben a hozzátartozó adományoz egy másik vesebetegnek, és az eredeti beteg vesét kap a gyermek családjától. egyéb vesebeteg (páros csere).

A felajánlott transzplantáció típusa függ a beteg transzplantációs egységétől, személyes körülményeitől, a szervek elérhetőségétől és preferenciáitól.

Konzervatív vezetés

Néhány beteg, különösen ha nagyon idős, nagyon törékeny vagy más egészségügyi problémája van, túl nagy terhet jelenthet a dialízis. Ezekben az esetekben gyógyszerek szedhetők a tünetek kezelésére. Ezek a gyógyszerek nem helyettesítik a dialízist vagy a transzplantációt, és az életvégi gondozás megbeszélése a kezelés része. Ezeket a betegeket a közösségben általában egy közösségi csapat és/vagy egy speciális veseápoló kezeli.

Vérszegénység CKD-ben

A vérszegénység a CKD gyakori szövődménye, és számos oka van, amelyek közül a leggyakoribb a csökkent eritropoietin termelés. Az eritropoietin, elsősorban a vesék által termelt hormon szabályozza a vörösvérsejtek termelését a csontvelőben. A csökkent vesefunkció kevesebb keringő eritropoetinhez vezet, így kevesebb vörösvérsejt termelődik; ez vérszegénységhez vezet.

A vese vérszegénységét elősegítő másik tényező a vashiány. Ez lehet:

Funkcionális - léteznek vasraktárak, amelyek azonban a test számára nem állnak rendelkezésre;
Az abszolút vasraktárak annyira alacsonyak, hogy a csontvelőben nincs elegendő mennyiség a vörösvértestek előállításához.

A CKD vérszegénysége már a 3. stádiumban előfordulhat. Általában minél alacsonyabb a vesefunkció szintje, annál nagyobb a vérszegénység súlyossága. Számos irányelv segíti a gyakorlókat a vesebetegség kezelésében, beleértve a NICE (2011) útmutatását is. Ez azt tanácsolja, hogy a vérszegénységet vegyék figyelembe, vizsgálják ki és kezeljék CKD-ben szenvedő betegeknél, ha:

A hemoglobinszint 11 g/dl-re vagy annál kevesebbre csökken (vagy 10,5 g/dl vagy kevesebbre, ha két évesnél fiatalabb);
Vérszegénységnek tulajdonítható tünetek alakulnak ki bennük (például fáradtság, légszomj, levertség és szívdobogás).

Az eGFR mérése a vizsgálatok fontos része - ha ez> 60 ml/perc, a vérszegénység valószínűleg nem a CKD oka, és más okokat is meg kell vizsgálni.

A CKD vérszegénységének első vonalbeli kezelése a vashiány korrekciója. Vas-kiegészítők beadhatók:

Szájon át - néha olyan betegeknél próbálják ki, akik nem kapnak dialízist, de a kezelés hatástalan lehet, vagy mellékhatásokat okozhat, beleértve émelygést, székrekedést, hasmenést és gyomor-bélrendszeri kényelmetlenséget;
Intramuszkulárisan - ritkán alkalmazzák CKD-ben, mivel gyakran fájdalmas injekciókat igényel;
Intravénásan - gyakran használják, különösen dialízisben részesülő betegeknél, és beadható bolus injekcióként, infúzióként vagy közvetlenül egy hemodialízis gép vonalába.

A vérátömlesztést elkerülik a lehetséges szövődmények és alternatív gyógymódok miatt. Különösen igaz ez a potenciális transzplantált betegek esetében, mivel a vérátömlesztés növelheti a citotoxikus antitestek százalékos arányát, ami egy donor szerv kilökődését okozhatja. Ez megnehezíti a keresztszerű negatív donor megtalálását, és hosszabb várakozást jelenthet a transzplantációra.

Az eritropoézist stimuláló anyagot (ESA) - az eritropoietin géntechnológiával módosított példányát - fontolóra kell venni, ha a beteg vérszegénységben marad, miután a vashiányt kijavították. Miután a betegek megkezdik a vérszegénység kezelését, ez általában határozatlan (kivéve, ha veseátültetést kapnak), ezért a hemoglobin és a vas szintjének gyakori monitorozása szükséges. Káros lehet a vérszegénység normális korrekciójára, amikor a betegeket ESA-val kezelik, a stroke, a magas vérnyomás és az érrendszeri hozzáférés (fistula) trombózisának megnövekedett kockázata miatt; NICE (2011) azt javasolja, hogy kezelje a hemoglobin 100-120g/l értéket.

Vérnyomás

A vérnyomás szabályozása egyes embereknél lelassíthatja a CKD progresszióját. Sajnos a magas vérnyomás a CKD szövődménye, így kezelése nehézzé válhat. Az ajánlások szerint a CKD-ben szenvedőknek törekedniük kell a szisztolés vérnyomásuk megtartására PDF, 16,00 KB méretű