Táplálkozás és sebgyógyulás

Dr. Peycke DVM-t és MS-t kapott a Louisiana Állami Egyetemen, ahol egy kis állatsebészeti rezidenciát is elvégzett. Igazgatósága sportorvosi és rehabilitációs képesítéssel rendelkezik. Ortopéd sebész, érdeke a sebkezelés.

Ez a cikk a A NAVC 2019-es VMX konferencia anyagai.

A beteg megfelelő táplálkozásának biztosítása talán a sebgyógyulás egyik legértéktelenebb aspektusa. A gyógyulás megköveteli, hogy a test elegendő energiatárolóval rendelkezzen zsírok és szénhidrátok formájában a szövetek újjáépítéséhez. Ezen erőforrások nélkül a test elkezdi lebontani az endogén fehérjét, hogy megpróbálja kielégíteni a gyógyítás „építőköveinek” szükséges igényeit. A táplálkozási támogatás kritikus fontosságú a sebeket gyógyító állatok számára, és stratégiát kell kidolgozni a megfelelő tápanyagok biztosítására minden sebes beteg számára.

A fehérje segít az ödéma megelőzésében is. A glükóz energiát szolgáltat a leukocitáknak és a fibroblasztoknak, amelyek kritikus elemek a kollagén képződésében és a seb erősségében.

FŐTÁPANYAGOK A SEBEK GYÓGYÍTÁSÁHOZ

A sebesült állatok katabolikus állapotban vannak, és megfelelő táplálékbevitel nélkül gyakran negatív nitrogén egyensúlyban vannak. Ez az állapot hozzájárulhat a sebek lassabb gyógyulásához vagy akár a gyógyulás elmulasztásához.

A fehérje és a glükóz kulcsfontosságú tápanyag a gyógyuláshoz. A 6,0 g/dL vagy annál kisebb (normál, 7,0-7,5 g/dL) plazmafehérje szint lassabb gyógyulással jár, és az 5,5 g/dl alatti szint 70% -kal növeli a gyógyulás elmaradásának kockázatát. 1,3 A fehérje segít az ödéma megelőzésében is. A glükóz energiát szolgáltat a leukocitáknak és a fibroblasztoknak, amelyek kritikus elemek a kollagén képződésében és a seb erősségében. Ezért a 2 tápanyag nem megfelelő étrendi bevitele nemcsak késlelteti a gyógyulást, hanem hozzájárul a sebágy és a seberősség hatástalan fejlődéséhez.

Táplálkozási szükségletek kiszámítása

A táplálkozási támogatás célja a beteg testtömegének fenntartása és a túlzott táplálás elkerülése. Az energiaigény kiszámítása jó kiindulópont. Egyszerűen, a beteget elegendő táplálékkal kell ellátni a napi anyagcsere-szükségletek kielégítésére. Kórházi beteg esetében ez az összeg a nyugalmi energiaigény (RER), a következőképpen számítva:

RER = 70 (testtömeg kilogrammban) 0,75

A normális fehérjetűréssel rendelkező sebészeti betegek esetében a fehérjebevitelnek kutyáknál 4–6 g fehérje/100 kcal (a teljes energia 15–25% -a) és 6 g/100 kcal (25–35%) teljes energia) macskák számára. Elsöprő sebekkel (pl. Égési sebek, degloving sérülések) szenvedő állatoknál ezt a mennyiséget szükség lehet a fokozott fehérjeszükséglet kielégítésére. 1

A tubus elhelyezése után a korábban anorexiás betegek etetésének a beteg RER-jének 25–50% -ával kell kezdődnie, és a következő 2–4 nap alatt teljes RER-re kell emelkednie.

A kritikus betegség/sérülés mértékén alapuló „betegségtényezőket” már nem használják a nagyobb táplálkozási szükségletek becslésére. Ezért ahelyett, hogy kitalálnánk az egyes betegek szükségleteit azáltal, hogy általános képleteket alkalmazunk a különböző mértékű sebkompromisszumban szenvedő betegek számára, a legjobb, ha a RER-rel kezdjük, majd felmérjük a beteg válaszát, és ennek megfelelően módosítjuk a leadott kalóriákat. Ha a beteg önként eszik, akkor kiszámolható az „ételadag”. Rendszeres újraértékelés (objektív és szubjektív paraméterek alapján, például az alábbiakban a támogatott táplálkozás esetén) szükséges a táplálkozási igények továbbra is kielégítésének biztosításához.

TÁMOGATOTT TAKarmányozási lehetőségek

Ha az önkéntes bevitel nem felel meg a táplálkozási igényeknek, akkor az enterális táplálást részesítik előnyben, mivel a gyomor-bél traktuson keresztül történő táplálás elősegíti a bél egészségének fenntartását. Figyelembe kell venni az etetőcsövet, különösen, ha a beteget szedálják vagy altatják sebkezelés céljából. A nasoesophagealis és nasogastricus csövek gyakran könnyen elhelyezhetők helyi érzéstelenítéssel vagy könnyű szedációval. Az esophagostomia csövek általános érzéstelenítést igényelnek, de jobban tolerálhatók.

Javasoljuk, hogy a betegeket a GI traktusban a lehető legközelebb etessék, valamint proaktív módon táplálják a csövek etetését, különösen, ha az állat a sérülés vagy a sebkezelés utáni első 2-3 napban nem szívesen étkezik.

Ezeknek a betegeknek a monitorozási paramétereknek magukban kell foglalniuk a fizikális vizsgálati eredményeket, a testsúlyt (legalább 12 óránként), a GI tüneteit, a vérmunkát (a sejtek térfogata/teljes fehérje, a glükóz, az elektrolitok), a cső elhelyezését/a sztóma helyének értékelését és a hidratációs állapotot.

TAKarmánycsövek

A sebes betegeknél a csövek etetésének lehetőségei közé tartozik a nasoesophagealis, nasogastricus, ezophagostomia, gastrotomia és jejunostomia tubus. Az összes típust jól tolerálják a betegek. Az elhatározás, hogy melyiket helyezzük el, a 1. SZELEP.

A beteg állapota és a szedáció és az érzéstelenítés tolerálásának képessége
Rendelkezésre álló csövek és diéták
A személyzet technikai készsége a csövek elhelyezésében
A csövek etetésének várható időtartama
A tulajdonos kényelme és motivációja a tubusos etetés során

A tubus elhelyezése után a korábban anorexiás betegek etetésének a beteg RER-jének 25-50% -ával kell kezdődnie, és a következő 2-4 nap alatt teljes RER-re kell emelkednie. Ha az állat a trauma vagy a kórházi kezelésig evett, gyakran agresszívebb etetés lehetséges.

Nasoesophagealis és Nasogastric

A nasoesophagealis és nasogastricus táplálócsövek könnyen elhelyezhetők helyi érzéstelenítővel a nares-ban (szemészeti proparacain-hidroklorid) vagy könnyű szisztémás szedációval. A felső légúti problémákkal küzdő betegek, arcsérülés vagy koagulopathia, valamint azok a betegek, akik nem képesek megvédeni a légutukat, nem jelölték ezt az etetési módszert.

Leggyakrabban egy kis furatú (3,5–8-Fr) szilikon, poliuretán vagy vörös gumicsövet használnak, amelyet a nareson keresztül a nyelőcső (nasoesophagealis) vagy a gyomor (nasogastricus) távoli harmadába helyeznek. Kritikus a cső behelyezése előtt megmérni és megjelölni, és a helyét röntgenszerűen dokumentálni az elhelyezéskor. Erzsébetkori gallért kell elhelyezni, hogy megakadályozza a betegek véletlen eltávolítását. A betegek hányással vagy tüsszentéssel el tudják oldani a csövet.

Ez az etetőcső opció a legalkalmasabb rövid távú használatra (legfeljebb 7-10 nap), és a cső kis átmérője miatt a folyékony étrend az egyetlen ésszerű étrend, amely használható.

Esophagostomia

Az esophagostomia csövek általános érzéstelenítést és nagyobb technikai hozzáértést igényelnek, de a betegek jól tolerálják. Elhelyezésüket az irodalom jól leírja, 3 és segítséget kell kérni attól, aki bízik az eljárásban.

Ezek a csövek nagyobbak (12–22 Fr), és tartalmaznak szilikon, poliuretán vagy vörös gumicsöveket. Leggyakrabban a bal proximális és a midcervicalis terület szintjén lépnek be, és a disztális nyelőcsőben végződnek. Röntgenfelvételeket (ortogonális nézeteket) kell készíteni a cső végleges elhelyezésének dokumentálásához. Bár sztóma jön létre, ha a csövet az elhelyezés után azonnal eltávolítják, akkor várható, hogy a terület meggyógyul incidens nélkül. Helyi cellulitis vagy fertőzés lehetséges a bejárat helyén, ezért ajánlatos a csövet könnyű burkolattal lefedni. Ha a páciens hajlamos a karcolásra a cső belépési helyén, akkor Erzsébet-kori gallért kell használni.

Alaposabb étrend (például cseppfolyósított konzervek) alkalmazható ezekkel a csövekkel, és jó megoldás, ha hosszabb használatra számítanak. Az állatok addig esznek, amíg a cső a helyén van, ezért a használat előtt történő elhelyezés általában nem problémás.

Gastrostomia

A gasztrosztómiás cső jó hosszú távú lehetőség azoknál az állatoknál, amelyek nem jelöltek a fent leírt etetőcsövekre. A gasztrosztómiás csövek tipikusan nagyobb, gombás végű csövek, amelyeket perkután, endoszkópos vagy műtéti eljárásokkal lehet elhelyezni, amelyek technikailag nagyobb kihívást jelenthetnek. Bár jól tolerálható, a gasztrosztómiás csöveket az eltávolítás előtt legalább 2 hétig a helyükön kell hagyni. Ezek a csövek szivároghatnak és irritációt vagy peritonitist okozhatnak.

Jejunostomia

A jejunostomia csövek tipikusan nem szükségesek a sebes betegek táplálkozásához; ha azonban a duodenumtól disztálisan kell táplálni, ezek egy lehetőség. Az alkalmazott csövek általában kisebbek (Referenciák

Eirmann L, Michel KE. Enterális táplálkozás. In: Silverstein DC, Hopper K, szerk. Kisállatok kritikus gondozása. Philadelphia, PA: Elsevier/Saunders; 2015: 681-686.
Swaim SF, Krahwinkel DJ. Sebkezelés. Vet Clin North Am Small Anim Practice 2006; 36 (4): 713-737.
Johnston SA, Tobias KM. 98. fejezet. Állatorvosi sebészet: Kisállat. 2. köt. St. Louis, MO: Elsevier; 2018: 1901-1917.

Javasolt olvasmány

Pavletic MM. A kis állatsejtek kezelésének és a rekonstruktív műtétnek az atlasza. 3. kiadás Ames, IA: Wiley-Blackwell; 2010.