Járványos elhízás és a metabolikus szindróma

A Texasi Egyetem Egészségtudományi Centrumának Orvostudományi Tanszékéről, San Antonio (S.H.) és a Belgyógyászati Klinikáról, a Texas Egyetem Orvostudományi Karának Kardiológiai Osztálya, Houston (H.T.), Tex.

A metabolikus szindróma

1. TÁBLÁZAT Nemzeti koleszterinoktatási program (NCEP) Felnőttek III. Panelje: A metabolikus szindróma * 12

2. TÁBLÁZAT Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1999. évi meghatározása a metabolikus (inzulinrezisztencia) szindrómáról 11. : Csökkent glükóz tolerancia, * Diabetes mellitus, † vagy inzulinrezisztencia, ‡ A táblázatban felsorolt összetevők legalább 2-vel együtt

3. TÁBLÁZAT A hipertrigliceridémiás derék kritériumai a férfiaknál 13.

A közelmúltban a harmadik Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálat (NHANES) az NCEP által meghatározott metabolikus szindróma prevalenciájáról számolt be. A metabolikus szindróma általános előfordulási gyakorisága 20 év feletti felnőtteknél 24% volt, de az életkor-specifikus arány gyorsan növekedett. Az 50 éves alanyokban a prevalencia> 30%, a 60 éves és annál idősebb betegeknél pedig 40% volt. Ezenkívül a prevalencia a spanyoloknál volt a legmagasabb, a nem spanyol fehéreknél és az afro-amerikaiaknál alacsonyabb. Az afroamerikaiak alacsonyabb prevalenciája az NCEP által meghatározott 2 külön lipid kritériummal magyarázható (magas trigliceridszint és alacsony HDL koleszterinszint), amelyek ellensúlyozzák a magas vérnyomás és a glükóz intolerancia ebben az etnikumcsoportban megfigyelt magasabb arányát.

A szívkoszorúér-betegség életkor szerint igazított prevalenciája az 50 évnél idősebb amerikai populációban, metabolikus szindróma (SM) és diabetes mellitus (DM) alapján kategorizálva. A metabolikus szindróma és a diabetes mellitus státusz kombinációit mutatják be. 15

Inzulinrezisztencia, szimpatikus tónus és magas vérnyomás

A magas vérnyomásban szenvedő betegeknél gyakoriak a glükóz, az inzulin és a lipoprotein metabolizmusának rendellenességei, a 16,17 és a hiperinzulinémiát javasolják kapcsolatnak a magas vérnyomás, az elhízás és a csökkent glükóz tolerancia között. Ennek az asszociációnak a mechanizmusa nem világos, mivel a rövid távú inzulininfúzió vázizomzat 19 értágulatot indukál, amelyet az NO 20 közvetít, és a szisztémás érrendszeri ellenállás csökkenését eredményezi. Mivel az inzulin közvetlen értágító, ezért más fiziológiai mechanizmusoknak kell szerepet játszaniuk annak érdekében, hogy az inzulin ok-okozati szerepet játszhasson a magas vérnyomás patogenezisében. Normál egyénekben a plazma inzulin fiziológiai tartományon belüli akut növekedése növeli a szimpatikus idegi kiáramlást anélkül, hogy megemelné az artériás nyomást. Ésszerű azt feltételezni, hogy a szimpatikus idegrendszer szélsőségesebb körülmények között, mint például szacharóz-táplálás, 23 elhízás esetén és magas vérnyomás esetén felülírja az inzulin normális értágító hatásait. 24 Még a sovány, esszenciális hipertóniában szenvedő egyéneknél is van inzulinrezisztencia és hiperinsulinémia. Röviden, az inzulinrezisztencia és a magas vérnyomás közötti kapcsolatot a szimpatikus idegrendszer biztosítja.

Inzulinrezisztencia és szívelégtelenség

Az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és az inzulinrezisztencia szintén fontos kockázati tényező a szívelégtelenség kialakulásában. 26,27 Ezzel szemben a szívelégtelenség inzulinrezisztenciát okoz, és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának fokozott kockázatával jár. 28 A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához hasonlóan a károsodott intracelluláris inzulinjelzés miatt, 29 a szívelégtelenséggel járó inzulinrezisztencia kialakulása valószínűleg multifaktoriális. A szívelégtelenség szimpatikus túlműködés, az endotheliális funkció károsodása, a csontváz izomtömegének csökkenése vagy a keringő citokinek, például a tumor nekrózis faktor α növekedése miatt inzulinrezisztenciát okozhat. Azt állítottuk, hogy egy ördögi kör elindul, amelyben a szívelégtelenség és az inzulinrezisztencia rontják egymást. 27.

Szubklinikai gyulladás és metabolikus szindróma

A metabolikus szindróma kezelése

Az NCEP 12 azt sugallja, hogy a metabolikus szindróma terápiájának alapja a fogyást és a fizikai aktivitás növelését elősegítő viselkedési beavatkozások (4. táblázat). A Diabetes Megelőzési Program kimutatta, hogy a fogyás és a megnövekedett fizikai aktivitás 58% -kal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. 34 Ez a csökkenés nagyobb volt, mint a metforminnál tapasztaltaknál csökkent glükóztolerancia esetén (25%). Ezenkívül az NCEP azt javasolja, hogy a metabolikus szindrómában szenvedő alanyokat kezeljék olyan alapbetegségek esetén, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a lipid rendellenességek. Jelenleg ellentmondásos, hogy a metabolikus szindrómában szenvedő nem cukorbetegeket kell-e inzulin-szenzibilizáló terápiákkal kezelni. Ilyen beavatkozás esete lehet, mivel a tiazolidindionok csökkenteni tudják a CRP-t a sztatin-terápia során megfigyelt mértékben. 32,33 Az inzulin-szenzibilizáló terápiák azonban még nem bizonyítottan csökkentik a szív- és érrendszeri betegségeket randomizált klinikai vizsgálatokban.

4. TÁBLÁZAT A metabolikus szindróma kezelésének megközelítései

Az NCEP nem határozza meg, hogy a metabolikus szindrómában szenvedő alanyoknak intenzívebb terápiát kell-e kapniuk az alapbetegségek (azaz magas vérnyomás, lipid rendellenességek) miatt, mint amit a Framingham-tanulmány alapján becsült globális kockázatuk megkövetel. Ennek a kérdésnek a lehetséges megközelítését az 5. táblázat tartalmazza. A metabolikus szindrómában szenvedő valamennyi alanyra vonatkozóan ki kell számolni a globális kockázatot, még akkor is, ha

5. TÁBLÁZAT Klinikai megközelítés a diszlipidémia kezelésére a metabolikus szindrómában: Számítsa ki a globális kockázatot akkor is, ha kevesebb, mint 2 vagy több fő kockázati tényező

Összegzés

A szív- és érrendszeri betegségek egyre ismertebb kockázati tényezője a metabolikus szindróma. Bár sok kutató úgy véli, hogy ennek oka az inzulinrezisztencia, egyes jellemzők, például a magas vérnyomás, gyengébben korrelálnak az inzulinrezisztenciával. A metabolikus szindróma NCEP meghatározása viszonylag egyszerű, és összefügg a kardiovaszkuláris betegségek kockázatával. Az elsődleges kezelésnek viselkedési beavatkozásnak kell lennie, de fontolóra kell venni a fennálló társbetegségek, például a magas vérnyomás és a diszlipidémia kezelését. Valószínű, hogy a metabolikus szindrómában szenvedő betegek agresszívebb terápiát kapnak, mint a globális hasonló kockázatúak a metabolikus szindróma nélkül. Jelenleg azonban egyetlen irányelv sem foglalkozik ezzel a kérdéssel.

A cikkben kifejtett vélemények nem feltétlenül a szerkesztők vagy az American Heart Association véleményei.